Lélekvándorlás

Kész röhej. Én, aki sosem hittem a lélekvándorlásban, itt császkálok, egy fura illatú terem mennyezetén, fejjel lefelé, és nézem, ahogy a boncmester nekilát földi hüvelyem, tudományos célokra való előkészítéséhez. Csak tudnám miért lettem éppen a harmatlegyek fajtájához tartozó, közönséges muslica, és ha mégis, miért nem egy kocsmába szálltam be a borszagra, miért ide, ráadásul éppen akkor, amikor az én tetememet készülnek feltrancsírozni? Fura ilyen merev állapotban, smink nélkül, pucéran, halottsárgán látni magam, idegen férfiak jelenlétében. A boncmester mielőtt nekemlátott, meghúzta a szekrényben lévő üveget. Igaza van, ezt a munkát nem lehet józanul végig csinálni. Sokat olvastam a boncolásról, krimikben, itt - ott, de ahogy ez, nekem esett?! Legszívesebben felvisítottam volna, amikor lerántotta a fejemről a bőrt. Oda a sokat csodált hajam! Akármi legyek, ha a fickó előző életében nem indián volt. Amikor a kezébe vette a csontfűrészt, és akár egy mesterember, mielőtt munkához lát: kipróbálta, - elborzadtam, de muslicaként legfeljebb zümmögni tudnék, azt pedig nem hallja meg a kutya sem. Egyik pech a másik után: nem elég a rövid emberi lét, a szégyenteljes halál, még új életemben is meg vannak számlálva a napjaim. Mert ugyan meddig élhet egy muslica? A fűrész halk neszezéssel teszi a dolgát, miközben én riadtan röpködök. Mintha érezném éles fogait a koponyámban, pedig hol van egy muslicának koponyája?! Fura érzés belelátni a saját fejembe, s ráadásul egyenesben, nem videón, felvételről. Ilyen lenne az emberi agy? A legcsodálnivalóbb, isteni mű? Csak tudnám, miért hittem, hogy nem lehet túljárni ezen, az alig fél kilónyi velőben rejlő szürkeállományomon?!

Mrs Paula Howell itt fekszik kiszolgáltatva, és ha valami vigasztalhat engem, mint volt lelkét az, hogy hamarosan kitudódik: nem természetes halállal haltam meg. Steve tett el láb alól, mint ahogy én is eltettem volna öt, ha nem lennék olyan tehetségtelen tözsdejátékos, mert azok biztosra mennek, és tudják melyik pillanatban kell lépniük. Én elmulasztottam a megfelelő percet, Steve pedig kihasználta. Dehát csoda? Pénzember. Tengernyi vagyonát spekulációval, tőzsdemanipulációkkal szerezte, mert volt szíve akkor eladni, ha szárnyalt a papír, de mehetett feljebb is, és olyat venni, amire más régen keresztet vetett. Mindigis volt önkritikám, tudtam hogy a szerencse nem az én műfajom, de hogy még Steve megölésében is hagyjam magam megelőzni, az maga a téboly. Nem az dühit, hogy alig negyven évesen vége az életemnek, és hogy éppen muslica lettem, hanem hogy legyőztek, hagytam magam kiütni, a legjobb barátnőm: Denis által. Ki gondolta, hogy egy olyan rút nő, mint amilyen ő, képes egy olyan gurmant az ujja köré csavarni amilyen az én Stevém?!

Okos nőnek hittem magam. Tudtam, hogy tíz év után minden házasság kihűl, és miután bevetettem minden bevethetőt, mert nem akartam Stevet, és a velejáró igencsak kellemes jó módot elveszíteni: én javasoltam a nyitott házasságot. Tudtam, hogy addig is megcsalt, - melyik férfi nem csalja meg még a legszebb nőt is, - miért csinálja hát titokban, lelkifurdalással. Eleinte hallani sem akart róla, tagadta, hogy valaha is másra fájt volna a foga, és fáradtsággal, lélek ölő munkájával mentegette magát, a hitvesi ágyban egyre gyatrább, unalmas teljesítményéért. Mintha nem tudtam volna, hogy már a harmadik évben sem lépett át azon, aki elébe feküdt, de ez persze csak szólásmondás, mert - ha valaki - ő igencsak megválogatta a szeretőit. Kizárólag a csuparagyogás nők érdekelték amilyennek engem is tartott, valamikor. Mindig tudtam honnan érhet támadás, csak Denisre nem gondoltam, rémálmomban sem. Talán éppen azért lett a legjobb barátnöm, mert labdába sem rúghatott volna mellettem. Bármit próbáltam is tenni a külalakjával, jelentéktelen maradt, szánni való tehén, de - amit csodáltam benne, - oroszlán jegyű lévén - olyan magabiztosság, nagyképűség, annyi akarás szorult a mázsányi tömött zsáknak ható testébe, hogy hegyeket tudott elmozdítani. Denis üzletasszony, és legalább olyan jó érzékkel vitte a dolgait, mint Steve. Valami üzleti tárgyaláson ismerkedtek össze, és meghívta hozzánk. Én nem látván benne semmi veszélyt, összemelegedtem vele, beavatván öt legbensőbb titkaimba is. Steve sok kalandjáról tudtam, de egyik sem ütött annyira szíven, mint amit Denissel kezdett. Steve, és egy olyan nő? Denis örökké izzadt, szerintem belső idegrendszeri problémái voltak, amelyek kezelhetetlennek bizonyultak, s ráadásul kényszerképzete volt, hogy kilométerekről érzik a szaga, ezért literszám öntötte magára a parfümöket, és örökké fürdött, mint egy kacsa. Talán éppen az örök piszkosság érzés volt a túlzott verejtékezés igazi oka. Tény, hogy a blúza hónalja percek alatt átnedvesedett, a tenyerét mindig törölgetnie kellett, mielőtt kezet nyújtott, szóval egy elfuserált nőszemély, akinek sosem akadt tartós kapcsolata, amíg Stevét be nem cserkészte. De hogy éppen öt, és éppen ő?! Hogy egy olyan kiábrándítóan csúnya, rengeteg hibával rendelkező lény üssön ki a nyeregből, aki csak az üzleti érzékével tehetett túl rajtam, - az teljesen kihozott a sodromból.

Van aki bevallja, van aki tagadja, de szerintem, nincs olyan házaspár, aki előbb utóbb ne kívánná a másik halálát, aki ne vágyna a szabadságra, nyugalomra, békességre. Gyűlöletre csak az képes, aki szeretni tud, és mi Stevével néha úgy gyűlöltük egymást hogy nyugodt szivvel elvettük volna a másik életét. Csupa szenvedély, zabolátlan vágy, kiszámíthatatlan vadság voltunk mind a ketten. Sokszor álmodtam, hogy megölöm, és biztos voltam benne, hogy egy - egy civakodás után, neki is megfordult a fejében hasonló, de mert a szexben mindig jól kijöttünk egymással, a veszekedések után esett legjobban a szeretkezés, és az extázis megszelídítette bennünk a gyilkos indulatokat. Legalábbis jó ideig azt hittem, de az utóbbi időben már, az ölelkezésünk is egyre dühödtebbé, vadabbá vált, téptük, martuk egymást, mintha fájdalmat akarnánk okozni a másiknak. Amikor sejtéseim kezdtek beigazolódni, majd holtbiztos lehettem benne, hogy túl messzire menve, a számomra legmegalázóbb kalandjába mászik bele, hogy Denis hájas, izzadós testét ölelve - amit elképzelni is kész hideglelés volt - örömét leli a szexben, gyűlöletem szinte az egekig csapott Egyre erősebb lett bennem az elhatározás: megölöm Stevet, és - ha nem is azonnal, hogy kerüljem a feltünést - Denist is. Sokszor hallottam megcsaltaktól: legalább különb lenne az a másik, mint én, akkor talán nem fájna annyira. Én is rádöbbentem, hogy amíg Steve gyönyörű nőkkel való tobzódása, talán egy kicsit még hízelgő is volt számomra, mert a tudat, hogy mégis én vagyok az első, a cseppet sem hátrányosabb külalakú, és főleg az egyetlen: vagyis a feleség, megnyugtatott. Ám a női nem selejtje, az elfuserált Denis ringbelépése porig alázott!- Szeretem öt, nem tudom mi hat rám, a teste illata, az hogy szinte semmije nem tökéletes, más, mint amiben eddig részem volt, amitöl megcsömörlött a férfiasságom. Értsd meg, ha az ember mindig sült csirkén él, ácsingózhat a kenyérhéj után is. - mondta pár hete, nem kis megrökönyödésemre, Steve.

Megértettem, vagyis akkor szereztem be a mérget, a színtelen szagtalan amint, amihez nem túl nehéz hozzájutni és amitől szívhalál tünettel patkol el az, akinek beadják. Steve sorsa megpecsételődött. Mégsem léptem azonnal. Talán azért, mert még reménykedtem, hogy egyszer ráun a kenyérhéjra, és visszatér a rám is jó fényt vető szuper nőkre, s - a nyitott házasság szintjén, hü marad hozzám, de hiába. Ha egymásra néztek elöntött az epe, neki tudtam volna menni Denisnek, mégsem tilthattam ki a házból, hiszen a barátnőm volt, és amikor megállapodtunk, hogy nyitottan élünk, abba is belementem, hogy Steve otthon bonyolítsa le a szeretkezéseit, mintha a hölgy a kettőnk vendége lenne. A látszatra ügyelni kell, ezt megértettem, mégis szörnyű érzés volt tudni, hogy Steve mit művel a szobájában egy oltári csinos cafkával, de dühöm csak addig tartott, amíg nekem is akadt kedvemre való szerető. Igaz, nem ingyen. Amikor egy asszony negyven éves, és felekorabeli férfira vágyik, hogy egy kicsit visszaidézhesse a boldog időket, amikor még afféle fickók is kapva kaptak rajta, a két szép szeméért - mindent megad egy keménykötésű legényért, különösen ha van miből. Steve nem bánta, hogy hazavittem a fickókat, és mintha utána mindig becsesebb lettem volna neki. Amikor csak meglátott egy szép fiúval, mindig velem töltötte az éjszakát, és micsoda lánggal égett! Egy ilyen szexcsata során majdnem beadtam neki a mérget, de örök óvatosságom visszatartott. Féltem, hogy gyanút foghatnak, és mert tudtam, hogy amikor Steve kiadja minden férfierejét, s elnyúlik akár egy jóllakott kandúr, mindenre rávehető: éltem az alkalommal.- Szerelmem! Eszembe jutott, miközben a tested egekig dobott, hogy mi lenne velem nélküled. Nem akarlak elveszíteni! - suttogtam a fülébe.- Én sem... te drága. Kellesz nekem, így jó, ahogy van. Te vagy az oázis, a sivatagban. Ugye neked is nagyon jó volt?- Csodálatos, de tudod mire gondoltam közben? Arra, hogy most kellene eldobnom az életet, abban a pillanatban amikor a legboldogabb vagyok.- Te kis örült! - csókolgatott Steve. - Én is utánad halnék.- Ezt add írásba! - csaptam le rá.- Most, éjnek évadján? - kérdezte elképedt nevetéssel.- Most. És, hogy meggyőzzelek: én is így gondolom, írjuk meg a képzeletbeli búcsúlevelünket. Nem élhetek tovább nélküle... számomra ő jelentette az életet... ilyesmiket.- Te kis örült te... - nevetett Steve, és elfogadta a papírt, meg a tollat. Heccnek vette, pedig én komolyan gondoltam. Az ágyban egyszerre írtuk meg a búcsúlevelünket, aztán átadtuk egymásnak, majd következett egy meghatottság szülte, csodálatos, szinte egekig emelő extázis.

Steve a szeretkezés előtt, papírkosárba dobta a tőlem kapott, összegyűrt levelet, de kicsit meglepett, hogy másnap nem találtam ott. Talán erőt vett rajta a nosztalgia: gondolta később jó lesz majd újra, és újra végigolvasni. Én azon melegében a párnám alá csúsztattam az övét, és reggel mihelyt elment, beletettem az ékszeres dobozom, titkos alsó rekeszébe, a fehér por mellé, hogy - ha kell - minden együtt legyen a tökéletes gyilkossághoz. Birtokon belülinek, nyugodtnak, éreztem magam: ha enyém nem lehet ne legyen a másé sem, különösen ne egy olyan szánalmas nőé, mint Denis. A búcsúlevél igazán megható volt: „nem tudok élni a szerelmed nélkül, anélkül hogy magam mellett tudnálak, hogy átölelj. Tudd, hogy ha elhagysz, vagy a halál szakit el tőlem, én sem akarom folytatni tovább... Steve".

Három napja odaállt elém, és azt mondta: Váljunk el békében, Paula. Most már biztos, hogy Denist akarom, miért folytatnánk tovább ezt a színjátékot. Anyagilag nem jársz rosszul.- Igazad van, én is belefáradtam. Hagyjuk abba. Váljunk el, vedd feleségül Denist, talán ő még gyereket is szülhet neked. Tudom mennyire vágyod az apaságot.- Angyal vagy! - ragyogott fel Steve. - Nem gondoltam, hogy ilyen könnyen bele mégy. Holnap beszélek az ügyvédemmel.- Sokkal jobban becsüllek annál, mintsem utjába álljak a boldogságodnak! - mondtam, de volna egy utolsó kivánságom.- Máris teljesitettem.- A éjszakát töltsük együtt, úgy mint a régi szép időkben, adjunk bele mindent, és olyan legyen, hogy egy ideig életben tudjon tartani, érzelmileg.- Boldogan! - mondta Steve, és nem is sejtette, hogy azt szántam élete utolsó éjszakájának.

Alig vártam, hogy elmenjen, felhivtam az ügyvédemet, és közöltem vele, hogy van valakim, elhagyom Stevet, válni akarok. Nem is döbbent meg tulságosan, hiszen nem sejthette, hogy bejelentésemmel még hihetöbbé akartam tenni, Steve öngyilkosságát.

Aztán jött az éjszaka. Csodálatos volt. Minden percét ki akartam élvezni, azt hittem Steve is azt érzi amit én, és olyan kéjjel nyeltem a pezsgőt, amit felém nyújtott, mint valamikor a régi szép idökben, két szerelmi csata szünetében. A pezsgőben volt a méreg... amit ő is biztosan régen beszerzett már, és mint jó brooker, előbb lépett nálam. Én halogattam, még egy ölelést, még egyet, és a következő utáni pohár italba akartam tenni az amint.

Elkéstem, és most itt röpködök a saját hullám felett, kétségbeesve, muslicaként. Megüt a guta, ha arra gondolok, hogy akit gyűlöletig szerettem, most Denis izzadós, egybeszabott testét öleli, miközben elhiteti magával, hogy jó neki, pedig ha valaki, hát én tudom: csak azt kedvelheti benne, hogy közben a pénzről, üzletről beszélgethetnek, hogy fél szavakból értik egymást, mert a nő, akiről üzekedés közben talán még jobban ömlik a víz: üzletasszony.

- Mit keres itt egy légy? - kérdezte a patológus, mielött felnyitotta a hasüregemet.

- Ez csak egy muslica - jegyezte meg a boncmester.- Mondtam, hogy öblítse ki az üvegjeit, miután megitta a borát. A muslica semmiből lesz, mint a húsvét utáni savanyu káposztában az apró rózsaszín kukacok. Nagyanyám farmerfeleség volt, hordóban savanyította a káposztát, de húsvét után sosem főzött volna belőle. Azt is megmutatta miért nem: egy kis tányérra kitett a napra egy csipetnyit, és pár óra múlva mozogni kezdtek benne az apró, fekete orrú, rózsaszín kukacok. Üsse agyon ezt a muslicát, mihelyt végeztünk. - Ez is öngyilkosság?! Örültek az emberek? Jómódú nő, és mert azt hitte a házasság holtig habos torta önként beadja a kulcsot. Kerge nőszemély! - dünnyögte fásultan.

Tehát öngyilkosság! Tehát Steve megőrizte a búcsúlevelem,mert ugyanazt tervezte, amire én készültem. Csak rájöjjön ez a morózus kórboncnok! Csak meglakoljon értem! - gondoltam, és idegesen röpködni kezdtem. Látni akartam mi van bennem, milyen a szívem, amellyel annyira tudtam szeretni, hogy minden ellenem elkövetett csalását elnéztem. Kíváncsi voltam: van-e olyan szervi bajom, amely hamarosan úgyis elvitt volna.

Már valamennyi belső szervem a testem mellett sorakozott, amikor behoztak egy hullát.

- Öngyilkosság. Búcsúlevelet is hagyott! A felesége válni akart. Ötven éves férfi... ráadásul dúsgazdag. Az emberek mindig akkor bolondulnak meg, amikor a legjobb dolguk van! - mondta a boncsegéd, és széthúzta a zippzárt a fekete műanyagzsákon.

Majdnem leestem a plafonról: Steve hajdan oly drága teste feküdt benne. Teremtő isten! Az az átkozott szuka megölte, és ráadásul odatette mellé a búcsúlevelét, amit az én ékszereim alól halászott ki, vagyis egy - kettőre otthon érezte magát a házunkban. Dehát tudhattam, hogy a pénzt mindennél jobban szereti. Csak Steve vagyona kellett volna neki. Hogy erre én nem jöttem rá? Annak az elfuserált kotonszökevénynek, van érzéke a nyeréshez. Ö a megfelelő pillanatban lépett, mert én itt fekszem kibelezve, Steve életunt, ami érthető, az állítólagos öngyilkosságom miatt, a búcsúlevél és a méreg adva volt,... soha jobb alkalmat. Csak tudnám, megbánta-e Steve amit tett, amikor kihoztak a házból? Sajnált-e valaha is? Hogy hagyhatta magát így behálózni okos férfi létére?! Aki másnak vermet ás...- Nem úszhatja meg... nem úszhatja meg... röpködtem kétségbeesetten. - Stevét nem vádolom, hiszen férfi, akit egy számító nő ezzel, vagy azzal elámíthat, de az a szuka nem úszhatja meg. Szegény Steve... - tipródtam, amikor berepült az ablakon egy darázs.- Mi van itt ma? Rovartalálkozó? - ordította a boncorvos. - Miért nem vigyáznak jobban? Kergesse ki innen! - mondta, ellépve a testem maradványai mellől.

A boncsegéd hajkurászni kezdett bennünket, mire én is azt tettem, amit a darázs: kiröppentem az ablakon. Nem is tudom, hogy bírtam szuflával, de a nyomában maradtam. Olyan érzésem volt, mintha várna rám. Követtem.

- Bocsánat, nem ismertük mi egymást az előző életünkben? - kérdeztem tőle reptemben, lihegve.

- Ha Paulának hívták és a férje tette el láb alól egy szuka miatt, aki a tönk szélén állt, és kellett volna neki a pénze, amiért megölte, ráadásul ugyanolyan tökéletes gyilkossággal, mint magát a férje, akkor igen.

- De megfizetek neki mindenért. A világ végére is eljutok, csak az izzadtságszaga után kell repülnöm Utolérem... bosszút állok, és nemcsak magamért.

Már erőm végén jártam, amikor rájöttem, hogy a házunk felé tartunk. A csíkos rovar hamar megtalálta az egyetlen nyitott ablakot, és berepült. Én utána. Meg sem állt a szalonig, ahol Denis éppen ejtőzött, mint aki a hirtelen rázúduló gyászesetek gyötrelmeit akarja kipihenni. Nem lehetett tudni, alszik-e vagy csak lehunyt szemmel fekszik.- Telepedj le valahol csipisz, ahol biztonságban vagy! - mondta a darázs, és elindult Denis felé. Nem döngött, meg sem zizzent, csak átsuhant a szobán, és felülről közelített Denisre. A nyaki ütőerére célzott. Óvatosan szállt le, és belemélyesztette gyilkos fullánkját a verőérbe. Vajon tudja-e a szerencsétlen hogy ezzel neki is vége van? - gondoltam ellágyulva. Még érezhette, hogy Denis az utolsókat rúgja, hallhatta, hogy ordít, futni akar, aztán... lefordult a gonosz nő nyakáról. Én végignéztem, ahogy álnok barátnőm kilehelte a lelkét. Talán a kalcium injekció megmenthette volna, ha kéznél van, de nem volt, és a darázsméreg okozta ödéma percek alatt végzett vele. Csak tudnám, honnan tudta a darázs, hogy éppen az érbe, és hogy éppen Denist... te jó ég! Az a szegény, elpusztult rovar, Steve volt. Az én drága... Stevem.

El sem sirathatom, mert a muslicának nincsenek könnyei, csak szárnyai, és rövid élete. Tudom, hogy nemsokára újra végem lesz, és megint más alakot öltök. Csak azt kívánom, szinte szívszakadásig, hogy ha lehet, ne ember legyek! Csak ember ne!!!