Lélekvándorlás
Kész
röhej. Én, aki sosem hittem a lélekvándorlásban, itt császkálok, egy fura
illatú terem mennyezetén, fejjel lefelé, és nézem, ahogy a boncmester nekilát
földi hüvelyem, tudományos célokra való előkészítéséhez. Csak tudnám miért
lettem éppen a harmatlegyek fajtájához tartozó, közönséges muslica, és ha mégis,
miért nem egy kocsmába szálltam be a borszagra, miért ide, ráadásul éppen
akkor, amikor az én tetememet készülnek feltrancsírozni? Fura ilyen merev állapotban,
smink nélkül, pucéran, halottsárgán látni magam,
idegen férfiak jelenlétében. A boncmester mielőtt nekemlátott,
meghúzta a szekrényben lévő üveget. Igaza van, ezt a munkát nem lehet józanul
végig csinálni. Sokat olvastam a boncolásról,
krimikben, itt - ott, de ahogy ez, nekem esett?!
Legszívesebben felvisítottam volna, amikor lerántotta a fejemről a bőrt. Oda a
sokat csodált hajam! Akármi legyek, ha a fickó előző életében nem indián volt.
Amikor a kezébe vette a csontfűrészt, és akár egy mesterember, mielőtt munkához
lát: kipróbálta, - elborzadtam, de muslicaként legfeljebb zümmögni tudnék, azt
pedig nem hallja meg a kutya sem. Egyik pech a másik után: nem elég a rövid emberi
lét, a szégyenteljes halál, még új életemben is meg vannak számlálva a napjaim.
Mert ugyan meddig élhet egy muslica? A fűrész halk neszezéssel teszi a dolgát,
miközben én riadtan röpködök. Mintha érezném éles fogait a koponyámban, pedig
hol van egy muslicának koponyája?! Fura érzés belelátni
a saját fejembe, s ráadásul egyenesben, nem videón, felvételről. Ilyen lenne az
emberi agy? A legcsodálnivalóbb, isteni mű? Csak
tudnám, miért hittem, hogy nem lehet túljárni ezen, az alig fél kilónyi velőben
rejlő szürkeállományomon?!
Mrs Paula Howell itt
fekszik kiszolgáltatva, és ha valami vigasztalhat engem, mint volt lelkét az,
hogy hamarosan kitudódik: nem természetes halállal haltam meg. Steve tett el láb alól, mint ahogy én is eltettem volna öt,
ha nem lennék olyan tehetségtelen tözsdejátékos, mert
azok biztosra mennek, és tudják melyik pillanatban
kell lépniük. Én elmulasztottam a megfelelő percet, Steve
pedig kihasználta. Dehát csoda? Pénzember. Tengernyi
vagyonát spekulációval, tőzsdemanipulációkkal szerezte, mert volt szíve akkor
eladni, ha szárnyalt a papír, de mehetett feljebb is, és olyat venni, amire más
régen keresztet vetett. Mindigis volt önkritikám,
tudtam hogy a szerencse nem az én műfajom, de hogy még Steve
megölésében is hagyjam magam megelőzni, az maga a
téboly. Nem az dühit, hogy alig negyven évesen vége az
életemnek, és hogy éppen muslica lettem, hanem hogy legyőztek, hagytam magam kiütni,
a legjobb barátnőm: Denis által. Ki gondolta, hogy
egy olyan rút nő, mint amilyen ő, képes egy olyan gurmant az ujja köré csavarni
amilyen az én Stevém?!
Okos
nőnek hittem magam. Tudtam, hogy tíz év után minden házasság kihűl, és miután bevetettem
minden bevethetőt, mert nem akartam Stevet, és a
velejáró igencsak kellemes jó módot elveszíteni: én javasoltam a nyitott
házasságot. Tudtam, hogy addig is megcsalt, - melyik férfi nem csalja meg még a
legszebb nőt is, - miért csinálja hát titokban, lelkifurdalással.
Eleinte hallani sem akart róla, tagadta, hogy valaha is másra fájt volna a
foga, és fáradtsággal, lélek ölő munkájával mentegette
magát, a hitvesi ágyban egyre gyatrább, unalmas teljesítményéért. Mintha nem tudtam
volna, hogy már a harmadik évben sem lépett át azon, aki elébe feküdt, de ez persze
csak szólásmondás, mert - ha valaki - ő igencsak megválogatta a szeretőit.
Kizárólag a csuparagyogás nők érdekelték amilyennek
engem is tartott, valamikor. Mindig tudtam honnan
érhet támadás, csak Denisre nem gondoltam,
rémálmomban sem. Talán éppen azért lett a legjobb barátnöm,
mert labdába sem rúghatott volna mellettem. Bármit próbáltam is tenni a
külalakjával, jelentéktelen maradt, szánni való tehén, de - amit csodáltam
benne, - oroszlán jegyű lévén - olyan magabiztosság, nagyképűség, annyi akarás
szorult a mázsányi tömött zsáknak ható testébe, hogy hegyeket tudott elmozdítani.
Denis üzletasszony, és legalább olyan jó érzékkel
vitte a dolgait, mint Steve. Valami üzleti tárgyaláson
ismerkedtek össze, és meghívta hozzánk. Én nem látván benne semmi veszélyt,
összemelegedtem vele, beavatván öt legbensőbb titkaimba is. Steve
sok kalandjáról tudtam, de egyik sem ütött annyira szíven, mint amit Denissel kezdett. Steve, és egy
olyan nő? Denis örökké izzadt, szerintem belső idegrendszeri
problémái voltak, amelyek kezelhetetlennek bizonyultak, s ráadásul kényszerképzete
volt, hogy kilométerekről érzik a szaga, ezért literszám öntötte magára a
parfümöket, és örökké fürdött, mint egy kacsa. Talán éppen az örök piszkosság érzés
volt a túlzott verejtékezés igazi oka. Tény, hogy a blúza hónalja percek alatt
átnedvesedett, a tenyerét mindig törölgetnie kellett, mielőtt kezet nyújtott,
szóval egy elfuserált nőszemély, akinek sosem akadt tartós kapcsolata, amíg Stevét be nem cserkészte. De hogy éppen öt, és éppen ő?! Hogy egy olyan kiábrándítóan csúnya, rengeteg hibával rendelkező
lény üssön ki a nyeregből, aki csak az üzleti érzékével tehetett túl rajtam, - az teljesen kihozott a sodromból.
Van aki bevallja, van aki tagadja, de
szerintem, nincs olyan házaspár, aki előbb utóbb ne kívánná a másik halálát,
aki ne vágyna a szabadságra, nyugalomra, békességre. Gyűlöletre csak az képes, aki szeretni tud, és mi Stevével
néha úgy gyűlöltük egymást hogy nyugodt szivvel elvettük
volna a másik életét. Csupa szenvedély, zabolátlan vágy, kiszámíthatatlan
vadság voltunk mind a ketten. Sokszor álmodtam, hogy megölöm, és biztos voltam
benne, hogy egy - egy civakodás után, neki is megfordult a fejében hasonló, de
mert a szexben mindig jól kijöttünk egymással, a veszekedések után esett
legjobban a szeretkezés, és az extázis megszelídítette bennünk a gyilkos
indulatokat. Legalábbis jó ideig azt hittem, de az utóbbi időben már, az
ölelkezésünk is egyre dühödtebbé, vadabbá vált, téptük, martuk egymást, mintha
fájdalmat akarnánk okozni a másiknak. Amikor sejtéseim kezdtek beigazolódni,
majd holtbiztos lehettem benne, hogy túl messzire menve, a számomra
legmegalázóbb kalandjába mászik bele, hogy Denis hájas,
izzadós testét ölelve - amit elképzelni is kész hideglelés volt - örömét leli a
szexben, gyűlöletem szinte az egekig csapott Egyre erősebb lett bennem az
elhatározás: megölöm Stevet, és - ha nem is azonnal,
hogy kerüljem a feltünést - Denist
is. Sokszor hallottam megcsaltaktól: legalább különb lenne az a másik, mint én,
akkor talán nem fájna annyira. Én is rádöbbentem, hogy amíg Steve
gyönyörű nőkkel való tobzódása, talán egy kicsit még hízelgő is volt számomra,
mert a tudat, hogy mégis én vagyok az első, a cseppet sem hátrányosabb
külalakú, és főleg az egyetlen: vagyis a feleség, megnyugtatott. Ám a női nem selejtje,
az elfuserált Denis ringbelépése
porig alázott!- Szeretem öt, nem tudom mi hat rám, a teste illata, az hogy
szinte semmije nem tökéletes, más, mint amiben eddig részem volt, amitöl megcsömörlött a férfiasságom. Értsd meg, ha az ember
mindig sült csirkén él, ácsingózhat a kenyérhéj után is. - mondta pár hete, nem
kis megrökönyödésemre, Steve.
Megértettem,
vagyis akkor szereztem be a mérget, a színtelen szagtalan amint, amihez nem túl
nehéz hozzájutni és amitől szívhalál tünettel patkol
el az, akinek beadják. Steve sorsa megpecsételődött.
Mégsem léptem azonnal. Talán azért, mert még reménykedtem, hogy egyszer ráun a
kenyérhéjra, és visszatér a rám is jó fényt vető szuper nőkre, s - a nyitott
házasság szintjén, hü marad hozzám, de hiába. Ha egymásra néztek elöntött az
epe, neki tudtam volna menni Denisnek, mégsem tilthattam
ki a házból, hiszen a barátnőm volt, és amikor megállapodtunk, hogy nyitottan
élünk, abba is belementem, hogy Steve otthon
bonyolítsa le a szeretkezéseit, mintha a hölgy a kettőnk vendége lenne. A látszatra
ügyelni kell, ezt megértettem, mégis szörnyű érzés volt tudni, hogy Steve mit művel a szobájában egy oltári csinos cafkával, de
dühöm csak addig tartott, amíg nekem is akadt kedvemre való szerető. Igaz, nem
ingyen. Amikor egy asszony negyven éves, és felekorabeli
férfira vágyik, hogy egy kicsit visszaidézhesse a boldog időket, amikor még
afféle fickók is kapva kaptak rajta, a két szép szeméért - mindent megad egy
keménykötésű legényért, különösen ha van miből. Steve nem bánta, hogy hazavittem a fickókat, és mintha
utána mindig becsesebb lettem volna neki. Amikor csak meglátott egy szép fiúval, mindig velem töltötte az éjszakát, és micsoda
lánggal égett! Egy ilyen szexcsata során majdnem beadtam
neki a mérget, de örök óvatosságom visszatartott. Féltem, hogy gyanút foghatnak,
és mert tudtam, hogy amikor Steve kiadja minden férfierejét,
s elnyúlik akár egy jóllakott kandúr, mindenre rávehető: éltem az alkalommal.- Szerelmem! Eszembe jutott, miközben a tested
egekig dobott, hogy mi lenne velem nélküled. Nem akarlak elveszíteni! -
suttogtam a fülébe.- Én sem...
te drága. Kellesz nekem, így jó, ahogy van. Te vagy az
oázis, a sivatagban. Ugye neked is nagyon jó volt?- Csodálatos, de tudod mire
gondoltam közben? Arra, hogy most kellene eldobnom az életet, abban a pillanatban amikor a legboldogabb vagyok.-
Te kis örült! - csókolgatott Steve. - Én is utánad halnék.- Ezt add írásba! - csaptam le rá.-
Most, éjnek évadján? - kérdezte elképedt nevetéssel.-
Most. És, hogy meggyőzzelek: én is így gondolom, írjuk meg a képzeletbeli
búcsúlevelünket. Nem élhetek tovább nélküle... számomra ő jelentette az életet... ilyesmiket.- Te kis örült te... - nevetett Steve, és elfogadta a papírt, meg a tollat. Heccnek vette,
pedig én komolyan gondoltam. Az ágyban egyszerre írtuk meg a búcsúlevelünket,
aztán átadtuk egymásnak, majd következett egy meghatottság szülte, csodálatos,
szinte egekig emelő extázis.
Steve a szeretkezés előtt, papírkosárba dobta a
tőlem kapott, összegyűrt levelet, de kicsit meglepett, hogy másnap nem találtam
ott. Talán erőt vett rajta a nosztalgia: gondolta később jó lesz majd újra, és
újra végigolvasni. Én azon melegében a párnám alá csúsztattam az övét, és
reggel mihelyt elment, beletettem az ékszeres dobozom,
titkos alsó rekeszébe, a fehér por mellé, hogy - ha kell - minden együtt legyen
a tökéletes gyilkossághoz. Birtokon belülinek, nyugodtnak, éreztem magam: ha enyém nem lehet ne legyen a másé sem, különösen ne egy olyan
szánalmas nőé, mint Denis. A búcsúlevél igazán megható
volt: „nem tudok élni a szerelmed nélkül, anélkül hogy magam mellett tudnálak,
hogy átölelj. Tudd, hogy ha elhagysz, vagy a halál szakit el tőlem, én sem
akarom folytatni tovább... Steve".
Három
napja odaállt elém, és azt mondta: Váljunk el békében, Paula. Most már biztos,
hogy Denist akarom, miért folytatnánk tovább ezt a
színjátékot. Anyagilag nem jársz rosszul.- Igazad
van, én is belefáradtam. Hagyjuk abba. Váljunk el, vedd feleségül Denist, talán ő még gyereket is szülhet neked. Tudom mennyire vágyod az apaságot.-
Angyal vagy! - ragyogott fel Steve. - Nem gondoltam,
hogy ilyen könnyen bele mégy. Holnap beszélek az ügyvédemmel.-
Sokkal jobban becsüllek annál, mintsem utjába álljak
a boldogságodnak! - mondtam, de volna egy utolsó kivánságom.-
Máris teljesitettem.- A éjszakát töltsük együtt, úgy mint a régi szép időkben, adjunk bele mindent, és olyan
legyen, hogy egy ideig életben tudjon tartani, érzelmileg.-
Boldogan! - mondta Steve, és nem is sejtette, hogy
azt szántam élete utolsó éjszakájának.
Alig
vártam, hogy elmenjen, felhivtam az ügyvédemet, és
közöltem vele, hogy van valakim, elhagyom Stevet,
válni akarok. Nem is döbbent meg tulságosan, hiszen
nem sejthette, hogy bejelentésemmel még hihetöbbé
akartam tenni, Steve öngyilkosságát.
Aztán
jött az éjszaka. Csodálatos volt. Minden percét ki akartam élvezni, azt hittem Steve is azt érzi amit én, és
olyan kéjjel nyeltem a pezsgőt, amit felém nyújtott, mint valamikor a régi szép
idökben, két szerelmi csata szünetében. A pezsgőben
volt a méreg... amit ő is
biztosan régen beszerzett már, és mint jó brooker,
előbb lépett nálam. Én halogattam, még egy ölelést, még egyet, és a következő
utáni pohár italba akartam tenni az amint.
Elkéstem,
és most itt röpködök a saját hullám felett, kétségbeesve, muslicaként. Megüt a
guta, ha arra gondolok, hogy akit gyűlöletig szerettem, most Denis izzadós, egybeszabott testét öleli, miközben elhiteti
magával, hogy jó neki, pedig ha valaki, hát én tudom: csak azt kedvelheti benne,
hogy közben a pénzről, üzletről beszélgethetnek, hogy fél szavakból értik
egymást, mert a nő, akiről üzekedés közben talán még jobban ömlik a víz:
üzletasszony.
- Mit
keres itt egy légy? - kérdezte a patológus, mielött
felnyitotta a hasüregemet.
- Ez
csak egy muslica - jegyezte meg a boncmester.- Mondtam,
hogy öblítse ki az üvegjeit, miután megitta a borát. A muslica semmiből lesz,
mint a húsvét utáni savanyu káposztában az apró rózsaszín kukacok. Nagyanyám
farmerfeleség volt, hordóban savanyította a káposztát, de húsvét után sosem főzött
volna belőle. Azt is megmutatta miért nem: egy kis tányérra kitett a napra egy
csipetnyit, és pár óra múlva mozogni kezdtek benne az apró, fekete orrú,
rózsaszín kukacok. Üsse agyon ezt a muslicát, mihelyt végeztünk. - Ez is
öngyilkosság?! Örültek az emberek? Jómódú nő, és mert
azt hitte a házasság holtig habos torta önként beadja
a kulcsot. Kerge nőszemély! - dünnyögte fásultan.
Tehát
öngyilkosság! Tehát Steve megőrizte a búcsúlevelem,mert ugyanazt tervezte, amire én készültem. Csak rájöjjön
ez a morózus kórboncnok! Csak meglakoljon értem! - gondoltam, és idegesen
röpködni kezdtem. Látni akartam mi van bennem, milyen a szívem, amellyel
annyira tudtam szeretni, hogy minden ellenem elkövetett csalását elnéztem.
Kíváncsi voltam: van-e olyan szervi bajom, amely hamarosan úgyis elvitt volna.
Már
valamennyi belső szervem a testem mellett sorakozott, amikor behoztak egy
hullát.
-
Öngyilkosság. Búcsúlevelet is hagyott! A felesége válni akart. Ötven éves férfi... ráadásul dúsgazdag. Az emberek
mindig akkor bolondulnak meg, amikor a legjobb dolguk van! - mondta a
boncsegéd, és széthúzta a zippzárt a fekete műanyagzsákon.
Majdnem
leestem a plafonról: Steve hajdan oly drága teste
feküdt benne. Teremtő isten! Az az átkozott szuka megölte,
és ráadásul odatette mellé a búcsúlevelét, amit az én ékszereim alól halászott
ki, vagyis egy - kettőre otthon érezte magát a házunkban. Dehát
tudhattam, hogy a pénzt mindennél jobban szereti. Csak Steve
vagyona kellett volna neki. Hogy erre én nem jöttem rá? Annak az elfuserált kotonszökevénynek,
van érzéke a nyeréshez. Ö a megfelelő pillanatban lépett, mert én itt fekszem
kibelezve, Steve életunt, ami érthető, az állítólagos
öngyilkosságom miatt, a búcsúlevél és a méreg adva volt,...
soha jobb alkalmat. Csak tudnám, megbánta-e Steve amit tett, amikor kihoztak a házból? Sajnált-e valaha
is? Hogy hagyhatta magát így behálózni okos férfi létére?!
Aki másnak vermet ás...- Nem úszhatja meg... nem úszhatja meg... röpködtem kétségbeesetten.
- Stevét nem vádolom, hiszen férfi, akit egy számító
nő ezzel, vagy azzal elámíthat, de az a szuka nem úszhatja meg. Szegény Steve... - tipródtam, amikor
berepült az ablakon egy darázs.- Mi van itt ma?
Rovartalálkozó? - ordította a boncorvos. - Miért nem vigyáznak jobban? Kergesse
ki innen! - mondta, ellépve a testem maradványai mellől.
A boncsegéd
hajkurászni kezdett bennünket, mire én is azt tettem, amit a darázs: kiröppentem
az ablakon. Nem is tudom, hogy bírtam szuflával, de a nyomában maradtam. Olyan
érzésem volt, mintha várna rám. Követtem.
-
Bocsánat, nem ismertük mi egymást az előző életünkben? - kérdeztem tőle reptemben,
lihegve.
- Ha
Paulának hívták és a férje tette el láb alól egy szuka miatt, aki a tönk szélén
állt, és kellett volna neki a pénze, amiért megölte, ráadásul ugyanolyan tökéletes
gyilkossággal, mint magát a férje, akkor igen.
- De
megfizetek neki mindenért. A világ végére is eljutok, csak az izzadtságszaga
után kell repülnöm Utolérem... bosszút
állok, és nemcsak magamért.
Már
erőm végén jártam, amikor rájöttem, hogy a házunk felé tartunk. A csíkos rovar
hamar megtalálta az egyetlen nyitott ablakot, és berepült. Én utána. Meg sem
állt a szalonig, ahol Denis éppen ejtőzött, mint aki
a hirtelen rázúduló gyászesetek gyötrelmeit akarja kipihenni. Nem lehetett
tudni, alszik-e vagy csak lehunyt szemmel fekszik.-
Telepedj le valahol csipisz, ahol biztonságban vagy! - mondta a darázs, és
elindult Denis felé. Nem döngött, meg sem zizzent,
csak átsuhant a szobán, és felülről közelített Denisre.
A nyaki ütőerére célzott. Óvatosan szállt le, és belemélyesztette gyilkos
fullánkját a verőérbe. Vajon tudja-e a szerencsétlen hogy ezzel neki is vége
van? - gondoltam ellágyulva. Még érezhette, hogy Denis
az utolsókat rúgja, hallhatta, hogy ordít, futni akar, aztán...
lefordult a gonosz nő nyakáról. Én végignéztem, ahogy
álnok barátnőm kilehelte a lelkét. Talán a kalcium injekció megmenthette volna,
ha kéznél van, de nem volt, és a darázsméreg okozta ödéma percek alatt végzett
vele. Csak tudnám, honnan tudta a darázs, hogy éppen az érbe, és hogy éppen Denist... te jó ég! Az a szegény,
elpusztult rovar, Steve volt. Az én drága... Stevem.
El
sem sirathatom, mert a muslicának nincsenek könnyei, csak szárnyai, és rövid
élete. Tudom, hogy nemsokára újra végem lesz, és megint más alakot öltök. Csak
azt kívánom, szinte szívszakadásig, hogy ha lehet, ne ember legyek! Csak ember
ne!!!