Ölni szóval is lehet...
Csak Isten
a megmondhatója, hányféle ember él a földön, és ha egyik másik kilóg a sorból,
mi tévelyíti el.
Roger Hough egy farmon
született és ott is élt. A szülei reggeltől estig dolgoztak, és kemény munkára
fogták öt is. Egész évben minden segítő kézre szükség volt, a legapróbbakra is.
A kisebb településen élő ember, zárkózottabb, mint a városlakók, akik így, vagy
úgy, de hatnak egymásra. A farmer éli az életét, ahogy szüleitől, vagy nagyszüleitől
látta, és arra tanítja a gyermekeit is. A természetben minden kicsit más. Vagy
inkább nagyon? A farmon élő gyermek láthatja, ahogy a kakas tojózza a tyúkot,
vagy a csődör fedezi a kancát, és ugyanúgy veszi, mint azt, hogy süt a nap,
vagy esik az eső. Ha meg is kérdezi, mi az, amit lát, és hogy miért csinálják, a válasz szűkszavú: hogy csirke legyen a
tojásból, vagy, hogy kiscsikónk legyen. Amikor a gyermek eléri a pubertás kort,
a jó, vagy rossz sorsától függ, hogyan evickél át a buktatókon. Ha akad a környéken
egy dörzsöltebb kamasz, az profán módon, elröhögi
neki, mit miért érez, és mit tegyen, hogy amit érez, minél jobb legyen. Ha csak
kevésbé tapasztaltakra támaszkodhat, mi mást tehetne: magára hagyatkozva kezd
ismerkedni a nemi ébredéssel.
Roger Hough -
legalábbis azt hitte - ügyesen oldotta meg, hogy akkor szerezzen magának
kellemes perceket, amikor akarja, és ne legyen kiszolgáltatva szülei
dorgálásának: már megint lányok után kajtatsz? Csak akkor ijedt meg egy kicsit,
amikor a szomszéd farmra új tulajdonos költözött, és volt a családban egy lány
is. Nem lehetett volna világraszóló szépségnek mondani, de ahogy elnézte, úgy
érezte, mocorog a testében valami. Olyasmi, amit eddig csak akkor érzett, ha
eszébe jutott a legédesebb titka.
A
lány észrevette az érdeklődését és értett hozzá, hogyan vonja magára a
figyelmét. Csinosan öltözött, mindig nett volt, és úgy intézte, hogy minél
gyakrabban vezessen az útja Rogerék farmja felé, vagy
ugyanakkor induljon a városba, amikor a fiatalember.
Senki
nem csodálkozott, hogy félév múlva összeházasodtak. Roger
szülei megnyugodhattak, hiszen akkoriban már, ha szemérmesen is, de sokat
beszélgettek fiuk furcsaságáról.
- Én
az ő korában, már folyton a lányok sarkát tapostam! - mondta az apja.
-
Egészségileg rendben van. A katonaságnál megvizsgálták. Mondták volna, ha...
-
Talán a férfiakhoz húz...
-
Teremtő isten, még csak az kéne! - jajdult fel az anya. - Dehát
észrevettük volna. Nincs több barátja, mint másnak, és akik vannak, világszerte
híres kanok. Nem érdekli őket más csak a lány, és a tánc.
- Rogert pedig csak a tánc... és ki tudja mi még? Azt hiszem
örökre felhagyhatunk a reménnyel, hogy valaha is nagyszülőkké tegyen
bennünket... - sóhajtotta az apa.
A
lakodalom hétfarmra szóló volt. Szerencsére Suzannenak
volt tapasztalata a szexben, mert különben Roger nem
igen állt volna helyt a nászéjszakán, akárcsak rengeteg férfitársa, aki a végre
elért céltól, a kudarc rémétől, sokszor napokra is impotenssé válik.
-
Engedd el magad... drágám! -
súgta a fiatalasszony. - Ölelj át, meglátod milyen jó érzés...
csak csókolj, hiszen házasok vagyunk. Azt hittem
annyira vallásosan neveltek, hogy betartottad a tízparancsolatot, azért nem
nyúltál hozzám eddig, de úgy látom, neked még sosem volt dolgod növel -
suttogta Suzanne, és csakhamar bebizonyította Rogernek, hogy sok jó dolog létezhet a világon, de
holtbiztos, hogy a szeretkezés is közéjük tartozik.
Tíz
év telt el. A fiatalok jól megvoltak. Két fiuk is született. Ám ahol túl nagy a
boldogság, vagy legalábbis a látszat azt sejteti, oda csakhamar ellátogat a
balsors.
Roger Hough ebéd
közben, az asztalnál ülve agyvérzést kapott, és alig néhány óra alatt meghalt.
Harmincöt éves volt. Az embereket megdöbbentette az eset. ilyen
fiatalon? A halál nem válogat. Ma már nincs korhoz kötve az elmenés. Infarktus,
agyvérzés, érhet tizenéveseket is. Dehát csoda? Ahogy
manapság élnek az emberek? Rohanás, ital, drog, válások...
Igen ám, de Houghék példás családi életet éltek, Roger nem ivott, nem dohányzott és mindig olyan angyali
nyugalommal vette az akadályokat, mint akinek kötélből vannak az idegei.
Suzanne vigasztalhatatlan volt. Csak sírt... sírt, és úgy érezte, sosem
apadnak el a könnyei. Nem is a gyász miatt érzett fájdalom ríkatta, hanem a
szégyen... mert ugyan kinek
is mondhatná el ezen a cserfes világon, hogy a hites urát rajta kapta a
szérűben, a kendermagos tyúkkal! Váratlanul ment be és nesztelenül... de kibírta, hogy ne szóljon.
Volt ereje kitámolyogni. Tudta, hogy ilyesmiben veszekedéssel nem sokra menne.
Érezte ő már, hogy Roger egyre kevesebbszer nyúlt
feléje esténként, dehát a fáradtságával magyarázta az
érdektelenségét. Soha nem beszélne róla senkinek, de azon a napon, amelyen Roger rosszul lett, - ő csak a második fogásnál kezdett
enni, és sokatmondóan megjegyezte: a levest a kedvenc kendermagos tyúkodból
főztem! Remélem így is jól esett!
A
többire már nem érdemes szót vesztegetni.
Csak
isten a megmondhatója, hányféle ember él a földön, és mi teszi őket olyanná,
amilyenek?!