Övön aluli ütés

Barett hadnagy asztalán megcsörrent a telefon. A főnöke volt.

-Phil, szeretném, ha megnéznél egy ügyet. Tulajdonképpen sem a bejelentő, sem az elkövető - aki egyébként hajlandó vallomást tenni- nem a mi államunkból való, de...

-Mi történt?

-Egy lány stoppolt, egy férfi felvette, aztán, amikor ideértek a mi körzetünkbe, az utas kiszállt. A vezető a kocsiból nyitotta ki a csomagtartót, ahol a lány csomagjai voltak. Akkor fel sem tűnt neki, hogy a kettő közül csak az egyiket vette ki.

-És mit hagyott ott?

-Egy halott csecsemőt.

- Mit?!

- Műanyag reklámszatyorban..

- Tehát az a nő közvetlenül a szülés után stoppolni indult?

- Úgy néz ki. A kocsi tulajdonosának feltűnt, hogy sápadt, de azt mondta, kicsit összekuszálódtak a dolgai, az apjához igyekszik, az majd mindent elrendez.

- Ki a papa?

- Nem mondja meg! És tudod mi a furcsa? Ismer téged...

- Engem?

- Igen. Kérte, hogy mielőtt vallomást tesz, beszélhessen veled.

Phil Barettet minden ereje elhagyta, de csak egy pillanatra, mert nem szokta engedni, hogy belső riogások úrrá legyenek rajta, mielőtt meggyőződik az alaposságukról.

- Azonnal odamegyek.. hol találom?

- A négyszáztizenhatosban. Négyszemközt akar veled beszélni. A fiuknak szóltam, hogy amint belépsz tűnjenek el. Jó lenne mielőbb elkésziteni a jegyzőkönyvet és átadni a társhatóságnak. Csúnya ügy..mindig irtóztam az ilyesmitől.

-Phil Barett letette a kagylót és megpróbálta összeszedni magát. - Nem, Anne nem lehet, hiszen még gyerek..talán Edna? Negyven éves fejjel szült volna, és így?! Dehát miért kell neki mindig a legrosszabbra gondolnia, a legképtelenebb ötleteket végigzongoráznia képzeletben?! - nyugtatta magát, miközben a négyszáztizenhatos felé tartott. Ujjai idegesen matattak a zsebeiben, pedig tudta, hogy nincs bennük cigaretta. Három éve, hogy sikerült leszoknia, de most valahogy jól esett volna egy mély szippantás.

Úgy érezte magát mint egy diák, aki vizsgázni lép be valahova. A két kolléga, mihelyt köszöntötték, kiment, de ő nem indult azonnal az íróasztal felé. A „vallató” széken, háttal neki, - fejét lehajtva, egy vékonyka alak ült.

- Barett vagyok! -szólalt meg még mindig reménykedve.

A lány hátrakapta a fejét, és nyúzott kis arcán felragyogott a remény.

- Apa..segits..,Apa..

Phil Barett ólomlábakon tette meg a néhány lépést, amellyel a lánya mellé ért. Anne felállt, de látszott, hogy alig van ereje, egyik kezével a karfába kapaszkodott. Phil Barett tudta, hogy meg kellene ölelni gyermekét, de karjai nem engedelmeskedtek akaratának. Anne is csak állt, mozdulatra lódult, lehulló karral, akárcsak egy szárnyaszegett madár. Nem mert apja mellére borulni, pedig milyen csodálatos érzés lett volna. Oltalom!

- Mit követtél el?

- Ti kezdtétek! - sírta a lány, miközben visszaereszkedett a székre.

- Alig vagy tizenhat éves. Ki volt az a gazember, aki...

- Ne bántsd, én is ott voltam...

- Te még gyerek vagy..

- Még ő is az! De ha gyereknek nézel is, tedd hozzá, hogy koravén. Aki annyi veszekedésen nőtt fel, annak már nem sok meglepetést tartogat az élet. Két éve nem láttalak! -nézett bánatosan apjára.

- Sok a dolgom.. és anyád nem akarta..azt szerette volna, ha jóbarátságba kerülsz azzal, akivel..

- Akivel?! nézett rá a lány. Ki tudja hányadik, aki van már neki négy év óta?! Miért adtál oda, apa? Jó kislány lettem volna. Mindent meg tudtam már akkor csinálni, főztem, mostam, bevásároltam volna.. Mindig puszival vártalak volna, nem szemrehányással, mint a mama, hiszen én szerettelek, papa?! Nagyon szerettelek! De te nem akartál engem...

- Egy férfi, ilyen foglalkozással, mint az enyém ne vállaljon gyermeknevelést. Főleg lánygyermekét nem. A lányra vigyázni kell..

- Anya sem vigyázott. Örült, ha nem zavartam, ha nem voltam otthon. Nekem azóta nincs otthonom, apa..

Phil Barett a beszélgetés, vagy inkább a vagdalkozás alatt fel-le járkált.

- Szegény kislányom! - sóhajtotta, és hirtelen leült, mert úgy érezte ordítani tudna kinjában. Miért kellett megölnöd a babát? Eljöhettél volna hozzám..

- De hiszen eljöttem, papa!

- Egy halott gyermekkel!

- Egy élővel akartam..

- De hagytad meghalni. Hogy történt?

- Egy elhagyatott helyen, ahol a madár se jár..

- Tudtommal szülni a kórházban szoktak..

- Szoktak?! -mosolygott esendő gúnnyal a kislány. -Még két hónapom lett volna a szülésig. Tudtam, hogy el kell jönnöm hozzád. Pénzem nem volt. Anya mindent eliszik. Újabban kábítószert is szed. Muszáj beszélnem erről?!

- Miért nem írtál?

- Mindig olyan elfoglalt voltál. Nem akartalak ilyesmivel terhelni. Tudtam, hogy haragszol anyára, és álljak neki pocskondiázni?

- Rád sosem haragudtam..szerettelek..

- Ezek csak szavak, apa. Miért nem szakítottál egy kis időt rám? Sosem hiányoztam? Karácsonykor sem..

- Phil Barett hallgatott, és nem mert a lányára nézni. Ugy érezte helyet kellene cserélniük, úgy lenne igazságos..

- Mi lesz velem, papa?

- El kell mondanod mindent, aztán meglátjuk. A nők szülés után pár óráig nem felelősek a tetteikért, beszámithatatlanok. Ez tudományosan elismert tény. Hogy kerültél az elhagyatott részre, és miért hagytad meghalni a kicsit?

- Stoppal indultam. Egy ötvenes férfi vett fel. Látta, hogy terhes vagyok..mégis kérte a vámot! - hajtotta le fejét a lány. - Ő mondta így. Behajtott egy bekötőútra és..

- Megerőszakolt?! -sziszegte Phil Barett. -Átkozott!

- Nem volt erőm ellenkezni, és végül is, akkor már majdnem itt voltam... nálad. Aljasabb volt, mint hiszed, mert utána ott hagyott. Sötétedett. Halálosan fáradt voltam. Azt sem tudtam merre induljak. Valami már előbb sem volt rendben nálam, pedig addig elég jól viseltem az állapotot. Gondoltam ott töltöm az éjszakát.

- Egyedül?!

- Néha sokkal biztonságosabb egyedül, papa! - mondta szomorú mosollyal a lány. - Elaludtam. Arra ébredtem, hogy..szóval megkezdődött a szülés. Borzasztó fájdalmaim voltak.. nem is gondoltam, hogy ennyire fájhat, ha az ember születik. Aztán úgy éreztem, vége. Mozdulásnyi erőm sem volt. Szinte eszméletlen mély álomba zuhantam. Világosodott amikor felébredtem, és megláttam a kicsit. Akkor már nem élt. Elővetem a táskámból egy reklámszatyrot..nem akartam otthagyni..nehogy az állatok.. az elásásához pedig sem erőm, sem szerszámom nem volt. A köldökzsinórt megpróbáltam elvágni..hallottam, hogy úgy szokás, úgy kell. A körömreszelővel próbálkoztam, tudod, amit tőled kaptam, és amit mindig magamnál hordok. Nem fogta, nyiszatoltam, aztán abba hagytam, mert annyira csúszott az egész..és már majdnem elvágtam, amikor a ráspoly beleszaladt a tenyerembe. A többit már tudod.

- Hogy kerültél újra kocsiba, és miért hagytad a csomagtartóban a.. gyereket?

- Mert nem bírtam volna el, és ott már jó helyen volt. Nem bánthatták a kóbor állatok...meg aztán nem akartam beállitani, hozzád, vele..

- Azt hiszed sikerül megúsznod? Nem gondoltál arra, hogy egy jó személyleirással minden kiderül?

- Nem akartam kibújni a felelősségrevonás alól, hiszen látod: ide jöttem hozzád! A ügyeleten ültem, amikor az az ember beállitott..a csomaggal. Felismert. Nem is tagadtam semmit. Most mi lesz velem, papa?

- Én vagyok a hibás. Ha az embernek gyereke van, törődnie kell vele, még akkor is, ha beleszakad. De senki nem szakad bele, csak legkényelmesebb nevelési mód a „nincs időm” és küldeni a tartásdijat..

- Ugye segítesz! - kérdezte rimánodó tekintettel, Anne.

- Elkéstem a segitséggel, kislányom...azt hiszem jóvátehetetlenül elkéstem..

Kopogtak. Az orvosszakértő lépett be.

- Tudom, hogy zavarlak..de a kihallgatásnál fontos lehet a boncolási jegyzőkönyv egyik adata..

- Felboncolták? -kérdezte riadtan a lány. Szegénykém!

- A gyermek..halva született - jelentette ki a doktor.

- Honnan veszi? - nézett rá értetlenül a lány.

- Miért? Hallotta sírni?

- Nem..semmit nem hallottam..elaludtam..

- A tüdőben nem volt levegő. Egyszerü próba. Ha a tüdődarabka elsüllyed a vizben, a magzat halva jött a világra!

-Köszönöm doktor! - mondta Phil Barett, majd hirtelen belehasított a rémület. - Mióta lehetett halott a csecsemő?

- Már az anyaméhben exitált..legalább egy-két nappal a szülés megindulása előtt..

- Phil Barett odaugrott a doktorhoz, és elkapta a vállát.

- Az a gyermek az unokám lett volna..és a lányom, amikor a köldökzsinórral bajlódott..beleszúrt a tenyerébe..

- Mutassa! - lépett Anne-hoz, az orvos.

A seb mélynek látszott.

- Beszéljen már doktor. Hiszen magának is tudnia kell, mire gondolok! - sürgette Barett.

- Tudom hadnagy..és..

Anne meg akart kapaszkodni az íróasztal szélébe, de a keze nem ért el odáig, lefordult a székről. A két férfi egyszerre ugrott hozzá.

- Azt hiszem nincs értelme, hogy vitatkozzam azzal, amire gondolt, hadnagy..

-Vagyis hullamérgezés..lehetséges? - ordította Barett.

-Legyen erős kérem, legyen erős..

- Az isten áldja meg..segitsen! -esedezett Barett.

- Én?! - kérdezte szomorúan a doktor. Bárcsak tudnék, de ha valóban az, amire gondolok.. és hosszú ideje, hogy...szóval csak remélni lehet...de ahol az orvostudomány véges, ott még mindig segíthet az isten, vagy ki-minek hiszi?!